2009.10.31.

Szülei halálának 28. évfordulója volt, s Harry Potter az őszi levelekkel teli temetőben állt. Ott volt előtte a márvány sírkő, rajta a nevekkel, és a föld alatt az a két ember, akinek az életét köszönheti. Könnyek patakzottak a szeméből, ahogy letette a virágokat.
A háttérben ott állt kedvese, Draco is, csendben osztozva párja fájdalmán. Most odalépett mellé, gyengéden átölelve, s Harry a vállába temetette az arcát. Hangtalanul zokogott, csak válla rázkódása jelezte azt.
Mikor kicsit megnyugodott, még egyszer végigsimított halott családja emlékművén, és férje karjába kapaszkodva elhoppanált.
Már több, mint tíz év eltelt azóta, hogy véglegesen legyőzte minden idők legnagyobb fekete mágusát, sok minden történt azóta. Talán a legszembeszökőbb az volt, hogy beleszeretett egykori ellenségébe, és nem sokkal az iskoláik elvégzése után össze is házasodott vele.
Harry most hivatásos kviddics játékosként dolgozott egy híres csapatban, míg Draco minisztériumi főosztályvezető volt. Kényelmes házuk volt, London zöldkerületében és egy gyönyörű közös gyermekük, akit mindketten rajongásig imádtak. Mivel születésekor nehezen tudtak megegyezni, így a csöppség a Lily Narcissa Malfoy-Potter nevet kapta. A négy éves kislány Harrytől örökölte hosszú fekete haját, de a szeme Dracóé volt, épp olyan csillogóan kékesszürke.
A mai napon a barátaik átjöttek segíteni, hogy Harrynek semmivel se kelljen foglalkoznia.
Ott volt Ron és Hermione a kis Hugóval, Pansy és Blaise szintén a fiukkal Giorgióval, és a többi Weasley családostul. A gyerekek csendesen játszottak az emeleten Lily szobájában, míg a felnőttek ebédet főztek. Mikor Draco és Harry megérkeztek, mindenki feléjük fordult.
- Jaj, kis drágám! – zárta ölelésébe Molly. – Ülj csak le, kérsz valamit? Teát, levest?
- Nem, Mrs. Weasley, köszönöm szépen, de inkább lefeküdnék pihenni.
- Veled jövök – karolta át Draco.
- Egyedül szeretnék lenni – bújt ki férje karjai alól Harry és az aggódó pillantások kereszttüzében felment az emeleti hálóba. Ledőlt az ágyra, és fejét a párnába fúrva lehunyta a szemét. Szinte azonnal elaludt, és álmában egy világítóan fehér teremben találta magát.

- Szervusz, édesem – köszöntötte egy bársonyos hang. Megfordult a tengelye körül és egy magas, vörös hajú nő mosolygott rá.
- Anya? – döbbent meg Harry, mire Lily bólintott. – Ez hogy lehet, hol vagyok?
- Nem fontos, engedélyt kaptam rá, hogy találkozzunk. Ez egy afféle évfordulós ajándék. Hadd nézzelek, kisfiam! Szép nagyra nőttél.
- Annyira hiányzol! – borult édesanyja nyakába Harry, most a boldogságtól sírva, hogy életében először ölelheti őt.
- Te is nekünk, kincsem. De mi mindig veled vagyunk, ugye tudod? Távolról figyelünk apáddal, és nagyon büszkék vagyunk rád.
- Apu hol van? – nézett körül a furcsa helyen Harry.
- Jön ő is mindjárt, csak Siriusszal boldogítanak valakit. Itt is van – mutatott a távolba, ahol valóban megjelent egy kócos fekete hajú férfi, James Potter.
- Bocs, hogy késtem – mondta vigyorogva, majd karjaiba zárta könnyes szemű fiát. – Kész férfi lettél, s micsoda meccseid vannak! Nem is kérdés, hogy honnan örökölted a tehetséged.
- Te látsz repülni? – csodálkozott Harry. – Ez hogyan lehetséges?
- Ahányszor csak rám gondolsz, veled vagyok. Megjelenik itt egy kis ablak, és megmutatja, hogy mi történik a földön.
- Akárhányszor seprűre ülök, eszembe jutsz, és az, hogy sosem játszhattunk együtt.
- Két fogó úgysem fér meg egy csapatban, nem igaz?
- De – mosolygott továbbra is sírva Harry. – Annyi mindent akartam nektek mondani, de most semmi se jut eszembe.
- Akkor csak maradjunk csöndben együtt – javasolta Lily és a kis család egymást átölelve állt a verőfényes teremben, egészen addig, amíg James végül megtörte a némaságot.
- Adni akarunk neked valamit – fémesen csillogó talárjának zsebéből átnyújtott egy csomagot. – Majd egyedül nézd meg. Azt hiszem lassan lejár az időnk. Légy jó, mi felnőtt nagy fiunk.
Harry szipogva ölelte át szüleit még egyszer utoljára, s egy pillanattal később már az ágyában feküdt.

- Jól vagy? – nyitott be Draco. – Biztos nincs szükséged semmire?
- Nem, szépet álmodtam. Beszélgettem velük és adtak egy… te jóságos ég! – kezében ott tartotta az apjától kapott ajándékot.
- Mi az?
- Ezt… nem hiszem el. – Harry letépte a papírt, és egy arany keretes kép esett az ágyra. A Potter házaspárt ábrázolta, akik mélyen aludtak. Pont úgy, mint a portrék a roxforti igazgatói irodában.
- Ezek szerint, ha felkelted őket, beszélhetsz velük – nézett csodálkozva a festményre Draco.
- Köszönöm – suttogta Harry a plafon felé fordulva, és letette az értékes tárgyat az éjjeliszekrényre. – Gyere, menjünk le!