Másnap reggel Harry kész elhatározással ébredt. Álmában jött rá a megoldásra, mikor felrémlett éjszakai látomásában az a bizonyos évekkel ezelőtti eset. Átgondolta az érzéseit és rájött, hogy a lányok mellett valóban sosem érezte magát teljes embernek. Hát a legkézenfekvőbb valóban az, hogy keres egy fiút, aki nem Malfoy. Ki más lehetett volna az ideális partner, mint Dean, akivel már volt egy kis kalandja. 
Felkelt hát – szombat lévén későre járt már, a hálóban nem volt rajta kívül senki – és összeszedte magát. Sosem érdekelte túlzottan, hogy mi van rajta, tudta, hogy megnézik az emberek, de ehhez az élete során már hozzászokott. Most viszont felvett egy kicsit szűkebb inget egy farmernadrággal, és összekócolta amúgy is sokfelé álló haját.  
- Ha apámnak bejött anno, nekem is segíthet – mondta, és kilépett az ajtón. 
A klubban körbenézett kiszemeltje után, aki Ronnal sakkozott. 
- Hello – ült le melléjük. – Ki vezet? 
- Természetesen én, ez nem is kérdés – vágta rá vörös barátja. 
- A vesztest kihívom, jó lesz önbizalom növelésnek. Engem nagyon könnyű… két vállra fektetni. 
A félreérthetetlenül félreérthető mondata után vetett egy hasonlóképpen kacér pillantást Deanre, aki ettől zavarba jött és elrontotta a lépést. Ellenfele persze azonnal mattot adott neki, és diadalmasan dőlt hátra. 
- Béna, ez könnyebb volt, mint gondoltam! Jössz nekem tíz galleonnal! 
A barnahajú fiú oda sem figyelve fizette ki a nyereményt, tekintete a zöld íriszekbe fúródott. 
- Elvesztettem miattad a meccset - suttogta –, nem gondolod, hogy ezt jóvá kellene tenned valahogy?  
- Mégis, mire gondolsz?  - mosolygott csábítóan a kis hős. 
Dean hitetlenkedve nézett rá, de végül felvette a flört fonalát. 
- Gondolom arra, hogy most ti játszotok, és téged már le tud győzni, nem? – kérdezte Ron, aki természetesen nem vette az adást, és nem jutott el a tudatáig, hogy barátai között éppen mi is zajlik le. 
- Természetesen arra… - hagyták rá, és Harry leült a győztes helyére a sakktábla mellett. 
Mivel ez a sport sosem tartozott az erősségei közé, nem telt bele sok idő, és a Thomas fiú leütötte a királyát. 
- Sakk matt – susogta az, és az asztal alatt végigsimított partnere combján, aki összerezzent, de nem mozdult, állta a tüzes pillantást, ami a fekete szemekből izzott felé. 
- Elmegyek a könyvtárba – állt fel végül, s szerencséjére a másik is vette a lapot.
- Igazad van, nekem is kell, veled jövök. 
Elhagyták hát a körletet, és egy darabig csendben sétáltak egymás mellett.  
Dean majdnem kicsattant örömében, hogy a fiú, akiért évek óta rajong, most kikezdett vele. Nem értette az okát, de nem is gondolkozott rajta, várta, hogy megszólaljon, hogy mondjon valamit. Ez nem is váratott magára sokáig. 
- Biztos nem érted, hogy mi ütött belém – mondta csendesen. Már csak kettesben voltak, így veszített a magabiztosságából. Nem tudta, hogy most hogyan tovább, hiszen nem volt még olyan sok tapasztalata. S hiába, külsőre talán megtévesztésig hasonlított az apjára, de jellemében ég és föld volt köztük a különbség.  
- Tényleg nem világos a hirtelen érdeklődésed oka, de garantáltan tetszik. Mi történt? 
- Malfoy az oka mindennek, vagyis ha ő nincs, akkor nem jövök rá, hogy mi is kell nekem igazából. Mióta Ginnyvel szakítottunk, jóban vagyunk, elástuk a csatabárdot, és sokat beszélgettünk. Ő volt az, aki rávilágított, hogy nem a lányok mellett a helyem, mert sosem lehetek velük igazán boldog. Igaza bizonyításaként még le is kapott, s ez eszembe juttatatta a mi évekkel ezelőtti csókunkat, és be kellett látnom, igaza van. S mivel neked tudtommal nincs most senkid, úgy gondoltam, megpróbálhatnánk együtt – fejezte be a monológot, és várakozva nézett a boldog mosolyú fiúra. 
- Szép történet, örülök, hogy rám gondoltál. Meg se fordult a fejemben, hogy emlékszel még a mi kis kalandunkra, hiszen annyira el voltál ázva. 
- Hogy felejthetném el? Az első jele annak, hogy ki is vagyok valójában. 
- Nekem is. Persze nem akartam elhinni, ezért is jöttem össze Ginnyvel, nem sokkal előtted. Aztán, mikor szétmentünk eléggé híre ment, hogy mi is okozta a kapcsolatunk végét. 
- Igen, rajta kapott, ahogy egy hugrabuggossal… 
- Szegény lány, egymás után kétszer így melléfogni. Nem irigylem. 
Egy ideig ismét némán rótták a folyosókat – természetesen egyiküknek se volt semmi dolga a könyvtárban. Csend volt, amit egyedül a kastély ablakait verő, szakadó eső tört meg, hisz a diákok nagy része a klubhelyiségében tartózkodott. 
- Szóval, akkor – szólalt meg végül Harry – számíthatok rád, hogy megmutasd milyen is a férfi szerelem? 
A szavak címzettje válasz helyett nekidöntötte a falnak, ami mellett elhaladtak, és az ajkaira tapasztotta a száját. Nyelve bejutást követelt, amit párja meg is adott neki, így a csók elmélyülhetett. Ahogy nőtt bennük a vágy a másik után, úgy lettek egyre szenvedélyesebbek is, Harry a barna tincsek közé temette ujjait, másik kezével pedig átkarolta Dean derekát. 
Ez a kép fogadta, a sarkon beforduló mardekáros triót, pontosabban Dracót, Pansyt és Blaise-t. Mikor felismerték a párost, a rókaképű lány falrengető kacagásban tört ki, amire persze a fiúk szétrebbentek. 
Rettentően zavarba jöttek a hirtelen közönségtől, de Harrynek sikerült felülkerekednie ezen. 
- Draco, szia! Szeretném megköszönni, hogy felnyitottad a szemem, nélküled sehol se lennék most, nagyon hálás vagyok. Igazad volt mindenben, és összejöttünk Deannel. 
Erre már Blaise is csatlakozott a nevető lányhoz, így egymás vállára dőlve roskadoztak széles jókedvükben.  
A szőke viszont korántsem volt ennyire boldog, nem értette, hogy hol csúszott hiba a számításaiba, hiszen minden olyan tökéletesen működött. Megszabadult a vöröstől, ráébresztette vágyai tárgyát, hogy a fiúkhoz vonzódik… csak azt nem vette figyelembe, hogy rajta kívül mást is választhat. Ez meg sem fordult a fejében, hiszen úgy gondolta nála jobbat senki nem találhat. 
Úgy látszik tévedett, mert ha nem így lett volna, most ő állna ott átölelve a fekete hajú hőst, s nem ez a jelentéktelen kis senki. Rafinált és cselszövésekre specializálódott agya máris dolgozott a következő terven, hogy miként távolítsa el a színről az újabb vetélytársat. 
- Megleptél ezzel a gyors döntéssel – nyögte ki végül. - S miért pont rá esett a választásod? 
- Hát, ő az, akivel már a múltban is volt hasonló élményem, így nem volt nehéz a döntés. 
- Csak aztán nehogy megbánd, és úgy járj, mint a múltkor. Még egyszer nem biztos, hogy kihúzhatlak a bajból. 
- Már megbocsájts, Malfoy, de mennünk kell! Harry, keressünk valami csendesebb helyet. 
- Szia – intett ő is búcsút a majd felrobbanó szőkeségnek, majd kézen fogva a barátját elvonult. 
- Kuss legyen már! – üvöltött a kacarászó kettősre Draco. 
- Ne haragudj, szöszi, de ez oltári – törölgette a könnyeit Blaise. – Úgy látszik, még te se kaphatsz meg mindenkit, akit csak kinézel magadnak. 
- Monstrónak pedig lesz egy jó éjszakája – tette hozzá gonoszul Pansy. – Én megmondtam, de te nem hallgatsz rám soha. 
- Még nem telt le az egy hét, rengeteg időm van, hogy elcsábítsam ettől a szerencsétlen kis hülyétől. Így még izgalmasabb is lesz, túl egyszerű lett volna. 
- Ugyan már, nem ismered eléggé ezeket a mugli imádó vörös-aranyokat? Csak a szerelemben hisznek, tiszta erkölcsű szent az összes. Ezért nem fogod soha megkapni, mert neki magasröptű érzelmek, andalító séták és romantikus randik kellenek. Te pedig az ilyesmit nem tudnád neki megadni. 
- Nem arról van szó, hogy nem tudom, csak nem akarom. 
- Egyre megy, de nem lesz a tiéd, ahogy megmondtam. A helyzet állása engem igazol. 
- Meglátjuk, hogy ki nevet a végén – morgott Draco, és otthagyta őket kacarászni. 
 
Az újonnan alakult párocska ezalatt már odébb járt. 
- Malfoy rád van indulva – jelentette ki Dean érezhető féltékenységgel a hangjában. 
- Tudom, erre már én is rájöttem. Azért csinált mindent, hogy megszerezzen. Én meg azt hittem, hogy tényleg megváltozott, megjavult és csak jóban akar lenni. Ebből is látszik, hogy túl naiv vagyok – sóhajtott sötét hajú.
- Engem választottál, pedig ott lett volna neked az iskola legszebb fiúja? 
- Mert te nem vezettél félre, nem hazudtál és nem utolsó sorban nem voltunk hét évig halálos ellenségek. 
- Én azt hittem azért, mert szeretsz – jegyezte meg egy cseppnyi éllel a másik. 
- Persze, az is közrejátszott – sietett megnyugtatni párját Harry. Belül persze érezte, hogy ez nem igaz, és nem győzte szidni magát érte. 
- Álszent vagy – mondta egy kis hang a fejében. – Te is tudod, hogy semmit nem érzel iránta, ő pedig oda van érted. Nagyon tisztességtelen játékot űzöl, ami nem méltó hozzád. 
- Ó, maradj már csöndben! – próbálta leállítani a lelkiismeretét, ami eddig is annyi bajba sodorta. – Nem kértem meg a kezét vagy ilyesmi, csak arra kértem, hogy segítsen. 
- De felesleges reményt keltesz benne, és ez a kapcsolat úgysem lesz tartós. Akkor pedig szenvedni fog, pedig nem érdemli meg. 
- Szerinted mi lenne a helyes lépés? 
- Bevallani az igazat, hogy beleszerettél Dracóba, és összejönni vele. Ez a legetikusabb, amit tehetsz.  
- Azok után, ahogy manipulált? Soha! 
- Ez a helyzet senkinek se jó, kihasználod szegény Dean érzéseit, össze fogod törni a szívét. 
- Nem érdekelsz – zárta le a „beszélgetést” Harry. 
Kizárva a fejéből lelkiismeretének hangját, szívében meg erősen elnyomva a szőke képét hozzábújt a mellette lépkedőhöz. Nem érdekelte, hogy nem ő az, akire igazából vágyik, szerette a maga módján új barátját. 
Az pedig régóta szerelmes volt belé, tehát elhessegette a kételyeit, és megölelte őt. 
- Visszamegyünk a klubba?  
- Inkább menjünk valahova, ahol kettesben lehetünk – vetette fel Harry, aki minél tovább el akarta odázni a többiekkel való találkozást, és az ezzel járó vallomást.  
- Én benne vagyok, mire gondoltál? 
- Gyere. - Válasz helyett csak megragadta a kezét és húzni kezdte maga után. Keresztül kasul folyosókon, titkos járatokon és lépcsősorokon, míg végül megérkeztek a Szükség szobáját rejtő falhoz. Háromszor elsétált előtte, erősen koncentrálva a fejében megjelenő képre, majd a harmadik forduló után megjelent a kilincs. Lenyomta, és az ajtó kitárulásával egy apró kis terem tárult eléjük. Nem volt benne sok minden, csak egy kanapé és két karosszék, körülöttük pedig mécsesek égtek, azok szolgáltak világításul az amúgy teljesen sötét szobában. 
- Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus vagy – mosolygott Dean, miközben bezárták maguk mögött az ajtót. 
- Sok mindent nem tudsz még rólam – felelte a sötéthajú titokzatosan, majd hagyta, hogy párja átvegye az irányítást. Egymásba fonódva heveredtek le a szófára, a Thomas fiú csókjai ott voltak minden szabad bőrfelületen. Mikor ezt kevésnek érezte, nekilátott, hogy kigombolja a kis túlélő ingét. Az csak halk nyögésekkel válaszolt erre, élvezte, ahogy szeretője felfedezi nyelvével az új területeket, majd az immár fedetlen felsőtestét kényezteti. 
Ám mikor megérezte, hogy kedvese merevedése a combjának nyomódik, kényelmetlenül fészkelődni kezdett. 
- Dean… nem tudom, hogy készen állok-e erre, én még nem… 
- Nyugi, olyan lassan haladunk, ahogy akarod. Csak meg akarom mutatni, hogy mi mindent tehet érted a tested, amiről nem is álmodtál még. 
Azzal végigsimított a zöldszemű nadrágján lévő jelentőségteljes domborulaton, mire az felnyögött, és minden kétsége elégett az élvezetek tüzében. Behunyta hát a szemét és átadta magát az érzéseknek, kicsit megemelte a csípőjét, hogy akadálytalanul megszabadíthassák a nadrágjától. Összerezzent amikor hideg levegő csapta meg az immár szabaddá vált büszkeségét, de ez máris egy hangos nyögésbe fulladt, ahogy Dean a szájába vette. Barátjának tehetséges nyelve elképesztő magaslatokba emelte, és nem tudott más tenni, mint markolni a kanapé huzatát és hangosan sóhajtozni, ahogy egyre inkább haladt a csúcs felé. 
Elfelejtette, hogy hol van, azt is, hogy ki ő egyáltalán csak az elképesztő kéj maradt, és már ott is volt a vakító fehér fényben, ahol minden olyan jó és teljes. 
- Ó, Merlinre, Draco! – sikította, ahogy elélvezett.