Szétdobált, üres üvegek között heverve a mocskos földön, a rongyos férfi agyában újra és újra ugyanaz a jelenet játszódott le. A pillanat, ahogy a fekete hajú átesett a függönyön.
Tébolyult üvöltés rázta meg a festék nélküli falakat, Remus a hajába temette piszkos kezeit és fizikai fájdalommal próbálta elűzni a maró érzést. Félredobta a maroknyi őszes barna hajat és meghúzta a legközelebb lévő koszos flaskát.
A borostyán szemek kipattantak, a gyász minden gyötrelme bennük égett. Senkit sem akart látni, senkivel nem akart találkozni, meg akart halni.
Elővett egy sárga fényképet és újra felüvöltött. Meghalt az egyetlen ember, aki még maradt neki.