Harry észhez tért, és magára rántotta a törülközőt.
Hermione felkapta a táskáját az ágyról.
- Mennem kell, csak ezért ugrottam be… - hadarta el, és sietősen dehoppanált.
Harry felordított tehetetlen dühében és belevágta az öklét a falba, aminek következtében az behorpadt a keze meg összetört.
- Hogy lehetek ekkora lúzer? Ha volt nála valamilyen kis esélyem is, most már biztos nincs! Megrémült és elrohant!
Ekkor vette észre a vérző kezét.
- Na, már csak ez hiányzott. Hippocrax, tergeo!
Dúlva – fúlva felöltözött.
- Friss levegő kell!

Hermione remegve ért földet otthon.
- Istenem, istenem! Nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént velem! Nem, nem, nem!
Nem is gondoltam volna, hogy Harry ilyen jó felépítésű… Mio! Nem, ő a legjobb barátod, és semmi több, világos?
Dehogy világos… miért ne lehetne több is? Végül is, mindketten egyedül álló, felnőttek vagyunk.
Csöngettek.
- Megyek!
Kinyitotta az ajtót, ami mögött meglepve látta, hogy Luna áll.
- Luna! Hát, te? Gyere be!
- Szia Mio! – szólalt meg, szokásos álmodozó hangján Luna – Igaz, hogy te és Harry együtt vagytok?
- Ömm – nyögte Hermione vörösen – nem! Ron mondta?
- Igen. Hogy szakítottatok, mert te Harryt szereted. Ezek szerint ez nem igaz?
Dehogynem – gondolta Hermione.
- Nem. Ron találta ki, mi Harryvel csak barátok vagyunk. Ő is most szakított Ginnyvel, mert az megcsalta.
- Hallottam, Ron azt mondta, hogy azért, mert Harry nem törődött vele eleget.
- Ron küldött? – Hermione kezdte elveszteni a türelmét.
- Csak arra volt kíváncsi, hogy összeköltöztetek-e már.
- Megmondhatod a drágalátos Roncinak, hogy ha nem vette volna észre, semmi sincs köztünk és nem volt és nem is… - Hermione megállt a szó közben - szóval sosem volt köztünk semmi Harryvel, de ezt már milliárdszor mondtuk neki mindketten!
- Megmondom neki – mondta Luna csevegő hangon, mintha Hermione nem most kiabált volna vele - Egyébként Ron megkérdezte, hogy nem akarok-e a barátnője lenni.
- Ó, szóval hamar túltette magát rajtam, ez kedves.
- Azt mondta, hogy tovább kell lépnie, mert te már úgyis tovább léptél.
- Köszönöm, Luna. Legalább tudom, hogy állunk. És te igent mondtál neki?
- Ne mondjak? 
- Nem illik kérdésre kérdéssel válaszolni.
- Még mindig szereted?
- Nem tudom. Nagyon szerettem, és ha nem lenne ilyen megrögzötten féltékeny, még mindig együtt lennénk, de most, hogy ő már tovább lépett…
- Te is így teszel? És kivel?
- Ez nem ilyen egyszerű Luna. Nagyon sokáig szerettem, és most hirtelen nem tudok mást szeretni.
Dehogynem – mondta egy kis hang a fejében, amiről megpróbált tudomást se venni.
- Szóval, téged nem zavarna, ha együtt lennénk?
- Nem. Annak már vége. Egy életre.
- Sajnálom.
- Én is.

Harry dühösen sétált az utcán, minden apró kavicsba jól belerúgva.
- Hülye, barom, állat! – szidta magát – most már a közeledbe se mer majd jönni! Sikerült teljesen megrémítened! Most legalább láthatod, hogy ő nem akar tőled semmit!
Hát persze, hogy nem akar, ő még mindig Ront szereti!
Akkorát rúgott az egyik kőbe, hogy az végig repült az utcán és betörte az egyik parkoló autó ablakát.
- Francba! Már csak ez hiányzott!
Körbenézett, de szerencsére senki sem volt az utcán.
- Reparo – motyogta, mire az üvegcserepek visszaálltak a helyükre.
Ezt is Miótól tanulta. Amikor legelőször találkoztak a vonaton. És megjavította a szemüvegét.
Harry elmosolyodott az emlékre.

- Biztos nem szereted Harryt? – kérdezte Luna és hatalmas kék szemeit Mióra fordította.
- Persze, mondtam már!
- Amikor kimondod a nevét, egy picit elpirulsz – jelentette ki Luna.
- Nem igaz! – kiáltott fel Mio.
- Nézd meg, ha nekem nem hiszel – nyomott egy tükröt a kezébe – mondd ki a nevét.
- Harry – mondta Mio és rémülten vette észre, hogy sápadt arcbőrén két rózsaszín folt jelent meg.
- Ez is Ron miatt van! Ha ő nem szakít, nem iszom le magam, Harry nem talál rám, nem visz haza, és nem történik semmi!
- Mi történt?
- Semmi olyasmi, csak reggel azt hittem róla, hogy Ron az, meg ma kopogás nélkül hoppanáltam hozzá, mert ott maradt a táskám, és leejtette a törülközőt a derekáról.
- Te meg vörös vagy, mint a rózsa. Beszéljek vele?
- Ne, meg ne próbáld!
- Hátha ő is így érez. Na, Mio! Mit veszthetsz?
- Egy barátot!
- Bízd rám az ügyet – mosolygott Luna és dehoppanált.

Harry épp hazaért, mikor csengettek.
- Megyek.
Az ajtóban Luna állt, mosolyogva, mint a vadalma.
- Szia, Luna! Mi járatban?
- Beszélnünk kell!
- Gyere be.
- Mio szeret téged!